Erasmus+

Oktatásfejlesztés a minőségi szociális ellátásokért
2023-1-HU01-KA122-ADU-000124770

Képzési programjaink egy speciális része a szociális szektorban dolgozó szakemberek fejlődését szolgálja. Ők olyan képzéseket igényelnek, amelyek egyszerűen befogadhatók és feldolgozhatók, a mindennapi gondozási rutinra épülnek, a gyakorlatban azonnal alkalmazható elemeket tartalmaznak.

Projektünkben olyan nemzetközi kurzusokat látogattunk, amelyek tartalmukban, felépítésükben és megvalósítási formáikban új értéket adnak programjainknak. A látogatott kurzusok alapján meglévő képzéseinket felülvizsgálva azokat naprakész tartalmi és módszertani elemekkel egészítettük ki, illetve új képzéseket fejlesztettünk. Mindezt annak a törekvésünknek szolgálatába szeretnénk állítani, hogy az általunk képzett szociális dolgozók magasabb minőségben láthassák el feladataikat, hozzájárulhassunk motivációjuk megőrzéséhez, a kiégés csökkentéséhez vagy elkerüléséhez.

A szociális szolgáltatásokat igénybe vevő szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg és fogyatékkal élő személyek képzése esetén pedig az Erasmus kurzusok látogatásával célunk az volt, hogy oktatóink az új ismeretek birtokában olyan tudásokat és készségeket adhassanak át, amelyek még hatékonyabban segítik résztvevőiket betegségeikkel és az ezekből adódó nehézségekkel együtt is körülményeikhez képest a többségi társadaloméhoz közelítő élethez.

Négy oktatónk vett rész egyhetes nemzetközi résztvevői körű kurzusokon Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban amelyek alapján

  • felülvizsgálták meglévő képzéseinket és beépítették a megszerzett új ismereteket és tapasztalatokat
  • új képzési programokat dolgoztak ki
  • tovább adták új tudásaikat a projektben közvetlenül részt nem vevő kollégáiknak

 

 

Erasmus akkreditáció

2023-1-HU01-KA120-ADU-000187382

Intézményünk a 2024-2027-es időszakra Erasmus akkreditációt nyert, amely lehetővé teszi, hogy oktatóink évről évre nemzetközi kurzusok és tapasztalatcserék keretében fejleszthessék szakmai és módszertani ismereteiket, amelyek révén képzési résztvevőink igényeire válaszoló, naprakész képzéseket biztosíthatunk.

Kiemelt céljaink:

  • Tartalmilag és módszertanilag frissített képzési programok biztosítása
  • A látogatott kurzusok inspirálta új képzések kidolgozása
  • Új e-learning képzések kidolgozása, a meglévők frissítése
  • Új motivációk a projektrésztvevők számára
  • Új képzésszervezési eszközök megismerése
  • Aktív nemzetközi kapcsolati háló kiépítése
  • Képzési résztvevői elégedettség növekedése
  • A képzéseket megrendelő munkáltatók elégedettségének növekedése
  • Szakmapolitikai és a szakmai elismertség növekedése

2025-ben öt oktatónk kapott lehetőséget, hogy egy-egy hetes kurzusokon olyan ismereteket, módszertani és oktatászervezési gyakorlatokat sajátítsanak el, amelyeket célcsoportjaink mindegyike számára értékes új képzési programokká konvertálhatunk.

A választott öt kurzusból három olyan megküzdési stratégiákat tárgyalt, amelyek a szociális szektorban dolgozók és sokszorosan hátrányos helyzetű szociális ellátottak mentális egészsége területén biztosítanak értékes tartalmakat. Egy kurzus a mesterséges intelligencia személyes és online képzésben való akalmazhatóságáról nyújtott új ismereteket, egy pedig az inkluzív oktatás naprakész módszereit dolgozta fel. Munkatársaink Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában jártak, ahol Európa minden részéről érkezett kollégák körében tanulhattak és cserélhettek tapasztalatokat.